Vis maior 2009
A 33/2009 (II.20.) Kormányrendelet alapján vis maior támogatást igényelhetnek az Önkormányzatok:
a) az előre nem látható természeti vagy más eredetű veszély miatt szükségessé váló, indokolt védekezés többletkiadásainak részbeni vagy teljes támogatására, valamint
b) az önkormányzati tulajdonban lévő építményt (épületet, utat, hidat, kompot, ár- és belvízvédelmi létesítményt, közművet és műtárgyait) sújtó, előre nem látható természeti vagy más károk helyreállításának részbeni támogatására a biztosításból vagy egyéb módon megtérülő károk figyelembevételével;
c) valamint a b) pont alapján az önkormányzatokkal azonos feltételek mellett támogatást igényelhet a társulás, amennyiben a tulajdonában levő építményt előre nem látható természeti vagy más kár sújtja.
A támogatás igénylésének feltétele, hogy az önkormányzat, illetve a társulás az előre nem látható, váratlan esemény bekövetkezésétől, illetőleg – védekezési kiadások esetén – a védekezés megkezdésétől számított 5 munkanapon belül a Rendelet 3. számú melléklet szerinti adatlapon – faxon vagy e-mailben – bejelentést tesz a vis maior eseményről a Tanács és a területileg illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság felé. A bejelentésre nyitva álló határidő elmulasztása jogvesztő.
A bejelentést a bejelentő adatlap értelemszerű kitöltését követően az alábbi fax-számokra, illetve e-mail címre lehet megküldeni:
- A Tanács elérhetősége:
Tel: 82/527-627; Fax: 82/527-998; 72/ 513-730, 72/513-768;
E-mail: loosz@ddrft.hu - Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elérhetősége:
Tel: 82/429-938; Fax: 82/424-983 - Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elérhetősége:
Tel: 74/504-700; Fax: 74/504-712 - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elérhetősége:
Tel: 72/514-860; Fax: 72/514-863 - Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium elérhetősége:
Fax: 06-1/ 441-77-42
Az önkormányzat, illetve társulás a támogatási kérelmeket a bejelentés helyszíni ellenőrzését követő 30 napon belül köteles benyújtani a területileg illetékes Magyar Államkincstár Állampénztári Irodájához.
Kérdésével kérem keresse a DDRFÜ munkatársát:
Loósz Imre 82/527-627, 82/527-980; loosz@ddrft.hu





