Tájékoztatás a Közép-dunántúli KÖVIZIG működési területén lévő települési önkormányzatok részére
A DDOP—5.1.5/B-11. kódszámú Pályázati Felhívás C.5.2. b.) pontja értelmében a helyi adottságok, domborzati viszonyok, a talajvíz és talajadottságok következtében körültekintő, a vízgyűjtő szemlélet érvényesítését szem előtt tartó előkészítő tervezés megvalósítása érdekében a települési önkormányzatok vízvédelmi fejlesztései esetén a projektek műszaki tartalmának engedélyezési eljárását megelőzően meg kell kérni a Területi Vízgazdálkodási Tanács (más néven TVT) Szakmai Bizottságának szakvéleményét, mely alapján az ott megfogalmazott szakmai javaslatok figyelembevétele szükséges az engedélyes tervdokumentáció véglegesítéséhez. A Területi Vízgazdálkodási Tanácsok szakmai szerepéről a Pályázati Felhívás 5. számú melléklete nyújt tájékoztatást.
A szakvélemény kiadásához elengedhetetlen, hogy a kért dokumentumok mindegyike beadásra kerüljön, azaz a Megvalósíthatósági tanulmány tervezetét, a műszaki tervdokumentációt és a befogadói nyilatkozatot kell benyújtani a Területi Vízgazdálkodási Tanács felé.
Ezúton hívjuk fel a települési önkormányzatok figyelmét, hogy a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság illetékességi területén lévő települések esetén a felsorolt dokumentumok benyújtása folyamatosan történik, az alábbi elérhetőségre:
Közép-dunántúli Területi Vízgazdálkodási Tanács
8000 Székesfehérvár, Balatoni út 6.
Kapcsolattartó: Török Tiborné, 22/514-008
A Tanács minden hónap 10. napjáig fogadja be az adott hónapban véleményezésre kerülő projekteket. A szakmai vélemény kiadására a TVT Szakmai Bizottsági Üléseit követően kerül sor, az aktuális hónap végéig. Az ülések időpontjáról a TVT kapcsolattartótól tájékozódhatnak.
A Szakmai Bizottsági Üléseken az addig benyújtott projektjavaslatok szakmai véleményezése történik. Tekintettel arra, hogy a Pályázati Felhívás alapján az I. szakaszra benyújtandó pályázatok beadási határideje 2011. november 03., ezért minél előbb javasoljuk a TVT megkeresését. A szakmai vélemény októberi megkérése a műszaki dokumentáció esetleges átdolgozási időigénye miatt azt eredményezheti, hogy a végleges pályázati dokumentáció csak a második szakaszra nyújtható be.
További kérdéseik esetén kérjük, forduljanak a DDRFÜ Nonprofit Kft. pécsi irodájában működő Ügyfélszolgálatunkhoz, az alábbi elérhetőségeken:
Pályázati ügyfélszolgálat
E-mail: ropinfo@ddrft.hu, Gradwohl Zoltán (72/518-612, 72/518-614)
Sikeres pályázást kívánunk!
DDRFÜ Nopnrofit Kft., a DDOP Közreműködő Szervezete






