Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
Tisztelt Látogató!
Üdvözlöm Önt a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség honlapján. Kérem, tekintse át oldalainkat, ahol büszkeséggel mutatjuk be Önnek cégünk elmúlt tizenkét évi munkásságának legfőbb eredményeit a regionális tervezés, projekt végrehajtás, innováció, és nemzetközi programok megvalósítása területén.
Célunk, hogy minden tevékenységünk magas színvonalú szakmaisága és a kollégák előzékeny, lelkiismeretes és dinamikus munkavégzése a Dél-dunántúli régió fejlődését, előrehaladását ösztönözze.
Szervezetünk 1998-as megalapítása óta mára elismert és meghatározó szereplőjévé vált a Dél-dunántúli régió területfejlesztési politikájának. Együttműködik az európai uniós finanszírozási források felhasználásáért felelős magyar intézményrendszerrel.
Az Ügynökség eddigi fennállása alatt közel 5200 fejlesztési elképzelést menedzselt pályázati programjaiban, melyek megközelítőleg 200 milliárd forint támogatás felhasználását tették lehetővé. Így a régióban több mint 300 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhatott meg.
Az elmúlt 12 év eredményeiért köszönetet kell mondanunk minden olyan jelenlegi és volt munkatársnak, vezetőnek, akik e siker részesei voltak.
Honlapunkon folyamatos tájékoztatást nyújtunk a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács munkásságáról, az Ügynökség által kezelt legfrissebb uniós, és hazai pályázati lehetőségekről, és saját projektjeinkről. Online szolgáltatásainkkal igyekszünk partnereinknek segítséget nyújtani, hogy a gazdasági és pályázati rendszerekben minél könnyebben és egyszerűbben eligazodhassanak.
Dr. Farkas Tibor
Ügyvezető igazgató
Tanács
Ezeken az oldalakon naprakész információkat talál a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és bizottságainak minden tevékenységéről, a régiót érintő döntésekről, valamint a nemzetközi kapcsolatokról.
Ügynökség
Az Ügynökség oldalait böngészve megismerheti szervezetünk széleskörű tevékenységét, munkatársait, a regionális fejlesztési tevékenységeket, valamint a legfrissebb pályázati kiírásainkat. Emellett indítottunk egy új felületet, ahol összegyűjtve találhatja a legfontosabb információkat, dokumentum mintákat, kalkulátorokat, melyek elengedhetetlenek a pályázati rendszerben való sikeres munkához.
Régió
Ezen a közvetlenebb és a Dél-dunántúli régiót bemutató felületen igyekeztünk a térség minden gazdasági, turisztikai és kulturális lehetőségét, híreit és programjait bemutatni. Tematikus linkgyűjteményekkel, online szolgáltatásokkal, és játékokkal kívánjuk hasznossá, és szórakoztatóvá tenni az Ön honlapon töltött idejét.






