Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
Tisztelt Látogató!
Üdvözlöm Önt a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség honlapján. Kérem, tekintse át oldalainkat, ahol büszkeséggel mutatjuk be Önnek cégünk elmúlt tizenkét évi munkásságának legfőbb eredményeit a regionális tervezés, projekt végrehajtás, innováció, és nemzetközi programok megvalósítása területén.
Célunk, hogy minden tevékenységünk magas színvonalú szakmaisága és a kollégák előzékeny, lelkiismeretes és dinamikus munkavégzése a Dél-dunántúli régió fejlődését, előrehaladását ösztönözze.
Szervezetünk 1998-as megalapítása óta mára elismert és meghatározó szereplőjévé vált a Dél-dunántúli régió területfejlesztési politikájának. Együttműködik az európai uniós finanszírozási források felhasználásáért felelős magyar intézményrendszerrel.
Az Ügynökség eddigi fennállása alatt közel 5200 fejlesztési elképzelést menedzselt pályázati programjaiban, melyek megközelítőleg 200 milliárd forint támogatás felhasználását tették lehetővé. Így a régióban több mint 300 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhatott meg.
Az elmúlt 12 év eredményeiért köszönetet kell mondanunk minden olyan jelenlegi és volt munkatársnak, vezetőnek, akik e siker részesei voltak.
Honlapunkon folyamatos tájékoztatást nyújtunk az Ügynökség által kezelt legfrissebb uniós, és hazai pályázati lehetőségekről, és saját projektjeinkről. Online szolgáltatásainkkal igyekszünk partnereinknek segítséget nyújtani, hogy a gazdasági és pályázati rendszerekben minél könnyebben és egyszerűbben eligazodhassanak.
Dr. Farkas Tibor
Ügyvezető igazgató
Tanács
Ezeken az oldalakon naprakész információkat talál a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és bizottságainak minden tevékenységéről, a régiót érintő döntésekről, valamint a nemzetközi kapcsolatokról.
Ügynökség
Az Ügynökség oldalait böngészve megismerheti szervezetünk széleskörű tevékenységét, munkatársait, a regionális fejlesztési tevékenységeket, valamint a legfrissebb pályázati kiírásainkat. Emellett indítottunk egy új felületet, ahol összegyűjtve találhatja a legfontosabb információkat, dokumentum mintákat, kalkulátorokat, melyek elengedhetetlenek a pályázati rendszerben való sikeres munkához.
Régió
Ezen a közvetlenebb és a Dél-dunántúli régiót bemutató felületen igyekeztünk a térség minden gazdasági, turisztikai és kulturális lehetőségét, híreit és programjait bemutatni. Tematikus linkgyűjteményekkel, online szolgáltatásokkal, és játékokkal kívánjuk hasznossá, és szórakoztatóvá tenni az Ön honlapon töltött idejét.
Hírek
2012. május 3.
A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetésével 2012. január 1-én kezdetét vette a I4Food című, a régió versenyképes és fenntartható élelmiszeriparával, élelmiszeripari vállalkozásaival foglalkozó projekt megvalósítása.
Tovább ›Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése - ipari parkok” című, DDOP-1.1.1/ A és C -11 kódszámú pályázati felhívás útmutatója az alábbi pontokon módosult:
Tovább ›A DDOP-5.1.5/B-11 Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek fejlesztése c. kiírás esetén az Egységes Működési Kézikönyv kiadásáról szóló 24/2011 (V.6) NFM utasítás 53. § alapján a befogadásról szóló értesítésre rendelkezésre álló határidő 7 nappal meghosszabbítottuk.
Tovább ›A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség folyamatosan dolgozik a pályázati rendszer fejlesztésén, így különösen az eljárásrendi folyamatok gyorsításán, illetve az ügyfeleket középpontba helyező pályázóbarát működés megteremtésén. E tevékenység következő lépése, hogy az NFÜ mától, 2011. december 23-tól bevezeti a közbeszerzés folyamat papírmentes ellenőrzését, nyomon követését biztosító fejlesztést.
Tovább ›A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség NKft. 2012. január 19-i indítással Fejlesztés menedzsment tréninget szervez, amire várja az érdeklődők jelentkezését.
Tovább ›A Pécsi Tudományegyetem 2011. októberi brüsszeli bemutatkozását követően kerekasztal beszélgetésre kerül sor az Open Days 2011 pécsi rendezvényeként. A rendezvény témája a Pécsi Tudományegyetem és az Európai Duna valamint EU2020 stratégiák kapcsolata. A megbeszélésre 2011. november 15-én kerül sor az egyetem Rektori Hivatalának Szenátusi termében.
Tovább ›A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. településfejlesztés és EU-s pályázatok témakörét érintő szakmai napot tart 2011. október 20-án a Dél-Dunántúli Építész Kamara, a Magyar Mérnöki Kamara társszervezésében és a Magyar Urbanisztikai Társaság szakmai támogatásával.
Tovább ›Módosítás miatt lecseréltük a honlapon a Turisztikai szolgáltatások fejlesztése című, DDOP-2.1.1/I-11kódszámú pályázati adatlap kitöltő-programját. A módosítás oka a pályázók körének bővülése a pályázati felhívásban.
Tovább ›Az Ügynökség a régió turisztikai szálláshelyeinek környezettudatos fejlesztése érdekében regionális munkacsoport ülést szervez az ICER INTERREG IVC projekt keretében. A megbeszélésre 2011. szeptember 21-én Harkányban, a Thermal Hotelben kerül sor.
Tovább ›„ A belügyminiszter és a vidékfejlesztési miniszter közösen meghirdetik a Magyarországi Falumegújítási Díj 2011. pályázatot, „A jövő nyomában” mottóval.
A pályázatot meghirdetők célja, hogy felkutassák, díjazzák és ezzel „reflektorfénybe állítsák“, azokat a települési közösségeket, amelyek a mottó szerint
kimagasló és példaszerű színvonalon végzik jövőbemutató fejlesztési munkájukat. Ezek bemutatásával, az információk cseréjével tovább javítsa a falumegújítást végző községek, nagyközségek eredményeit, jó példával elindítsa ezen az úton az ebből még kimaradó falvakat, mozgalommá szervezze a falumegújítást.”
A pályázati kiírás és mellékletei letölthetők az alábbi ablakokra kattintva.









